Enteriőrtervezési és lakberendezési szolgáltatásaim

 

Teljes körű enteriőrtervezés

Lakás, ház, nyaraló vagy közületi egység teljes körű megtervezése. Budapesten és az ország bármely részén igénybe vehető szolgáltatás.

Konyha vagy más helyiség tervezése

Nem a teljes enteriőr, hanem csak egy vagy néhány fontosabb helyiség megtervezése, berendezése, pl. konyha, fürdőszoba, nappali…

Lakberendezési tanácsadás

Személyes találkozó  előre egyeztetett időpontban. Megbeszéljük a lakberendezéssel kapcsolatos kérdéseidet, segítek a problémák megoldásában. 

kozmopolita lakás lakberendezés eklektikus skandináv színes

Teljes körű enteriőrtervezés

BUDAPESTEN ÉS AZ ORSZÁG BÁRMELY RÉSZÉN

A lakás, ház, vagy közületi egység teljes körű megtervezése

Új építésű ház, lakás esetében érdemes már az építész mellett enteriőrtervezőt is bevonni a helyiségek méreteinek, elhelyezkedésének, a válaszfalak kialakításának menetébe. De természetesen az alaprajzok elkészülte után is be tudok kapcsolódni, sőt felújítandó házakkal, lakásokkal is foglalkozom, kisebb és nagyobb volumenben egyaránt.

A szolgáltatás teljes tartalma:

  1. Igényfelmérő személyes konzultáció
  2. Helyszíni felmérés (vagy csak építészeti alaprajzok áttekintése)
  3. Koncepció alkotás:
    – berendezési alaprajz variációk készítése
    – hangulatmontázsok készítése, amely segít megjeleníteni a megálmodott koncepciót
    – anyagminőségek meghatározása, prezentálása az Ügyfél felé személyes konzultáció keretében
    – döntéshozatal
  4. Az elfogadott koncepció kidolgozása kiviteli tervek formájában:
    – építési, bontási alaprajz (szükség szerint)
    – belsőépítészeti tervek: gipszkartonozási terv, gerenda kiosztási terv, díszlécezés, stukkózási tervek, burkolási-burkolatkiosztási tervek stb.,
    – vízkiállási terv, elektromos tervek: világítási-, kapcsolási-, dugaljazási terv, –
    – berendezési terv alaprajzi formában
    – számítógépes 3D látványtervek (nem fotorealisztikus)
    – fekete-fehér és színes falnézeti tervek, egyedi bútorok gyártmány tervei
    – betervezett bútorok, berendezési tárgyak konszignációja
    Mindezek átadása elektronikus formában az Ügyfél részére.
  5. Kivitelezés, megvalósítás:
    – a megvalósításban történő folyamatos segítségnyújtás
    – kivitelezők ajánlása, szükség esetén koordinálás-irányítás
    – beszerzésben való segítség – Ügyféllel közös üzlet látogatások
    – segítségnyújtás a dekorálásban

Igény szerint bizonyos fázisok, részletek módosíthatók, kihagyhatók.
Díja: 16.500 Ft/m2-től (minden esetben személyes megbeszélés után meghatározott díjazás)

A tervezés menete

1. Személyes konzultáció

Első lépésben megismerkedünk, sok-sok kérdés átbeszélése után meghatározzuk a feladatot, és készítek egy árajánlatot Számodra, melynek elfogadása után szerződést kötünk.

2. Koncepció megalkotása

Elkezdődik a közös munka, kialakítom a koncepciót és vázlattervek, hangulatmontázsok segítségével prezentálom Neked.

3. Részletes tervek kidolgozása

Egyeztetéseink alapján kidolgozom a részletes terveket, alaprajzokat, falnézeteket és számítógépes 3D látványterveket.

4. Kivitelezés

Átadom a kiviteli terveket, de nem engedem el a kezed, végigkísérlek a megvalósítás folyamatában.

Lakberendezési tanácsadás

Érdeklődsz a lakberendezés iránt, és szívesen kísérletezel a színekkel, bútorokkal az otthonodban, de elakadtál vagy csak tanácsokra lenne szükséged… Kérj konzultációt!

Helyszíni személyes lakberendezési tanácsadás:

A szolgáltatás tartalma: Személyes találkozó az otthonodban előre egyeztetett időpontban. Megbeszéljük az kérdéseidet, segítek a problémák megoldásában.

Budapesten belül, max. 2 óra időtartamban. Díja: 35.000 Ft

Budapest vonzáskörzetében: egyedileg megszabott díjon, a távolság figyelembevételével.

Home Staging (helyszíni személyes tanácsadás):

Szeretnéd eladni ingatlanodat a lehető legjobb áron? Ebben segít a „home staging”.

E szolgáltatás keretében azt beszéljük meg, hogyan tehetnéd a lehető legvonzóbbá az ingatlant a vevők számára. Személyes találkozó keretében konkrét tanácsot adok, milyen változtatásokat érdemes elvégezni a megfelelő eredmény érdekében.

Budapesten belül, max. 2 óra időtartamban. Díja: 45.000 Ft

Budapest vonzáskörzetében: egyedileg megszabott díjon, a távolság figyelembevételével.

Konyhatervezés

Szívesen segítek csak a konyha, vagy egyéb helyiségek külön megtervezésében is.

Konyhatervezés: két formában valósulhat meg:

  1. Konyhastúdióban, elsősorban a német Nobilia konyhabútor gyár választékából. Telefonos egyeztetés keretében bővebb tájékoztatást adok, és egyeztetünk időpontot. KÜBER
  2. Teljesen egyedi konyhabútor és a konyha teljes terének megtervezése. Telefonos egyeztetés keretében bővebb tájékoztatást adok, és egyeztetünk időpontot egy átfogó, teljeskörű megbeszélésre. Az egyedi konyhatervezés a következőket tartalmazza:
  • berendezési alaprajz
  • számítógépes 3D látványtervek
  • gyártmánytervek (falnézetek)
  • kérhető még: burkolási tervek, gépészeti tervek (víz és elektromos kiállások), betervezett gépek, burkolatok, lámpák stb. listázása beszerzési forrás megjelölésével
  • projektvezetés: a konyhabútor legyártása asztalos partnereim közreműködésével

Díja: a konyha méretétől és komplexitásától, valamint a további kérésektől függően egyedi díjszabás 100.000 Ft-tól.

Az árak ÁFA mentesek / 0% ÁFÁ-t tartalmaznak.