Egy bájos lakás a budai hegyekben

Egy régebbi projektemet szeretném most bemutatni Nektek, melyből kiderül, hogy a jól megtalált stílus időtálló és hosszú-hosszú ideig örömöt okoz lakóinak, sőt további együttműködésre sarkall…

Akkoriban

A történet pár éve kezdődött, amikor egy fiatal pár keresett meg, azzal az igénnyel, hogy budai, remek elhelyezkedésű, madárcsicsergős, kényelmes méretű lakásuk felújításában segítsek. De kis lépésekben szerettek volna haladni, először csak a konyhát és a fürdőszobát akarták saját igényeikre szabni. Ez a két legfontosabb helyiség szinte minden lakótérben. Itt a funkció kiemelten fontos, és nem mellesleg a külcsín is, hiszen csak akkor érezzük igazán jól magunkat ezekben a terekben, ha a kettő együtt jár.

A konyha

Elsőként a konyhát vettük terítékre. A pár hölgy tagja sok fotót mutatott, melyeken vidéki, angolszász stílusú konyharészletek voltak, bájosak, kopottasak, életszagúak… A képek alapján rögtön tudtam mire vágyik, már csak azt kellett kitalálnom, hogyan illesszem ezt bele az emeleti lakás kicsit több mint 8 négyzetméteres helyiségébe… Elsőre azt javasoltam, hogy tegyük át a konyhát egy másik helyiségbe, és kevés falbontással nyissuk meg az étkező-nappali felé, de ezt akkor – hosszas gondolkodás után – végül nem tettük meg. Maradt tehát az eredeti helyén és ott kellett minden kritériumnak megfelelni.

Rendhagyó módon először a falra kerülő csempét találtam ki, aztán hozzá igazodva a bútor színét, és utána magát a konyha elrendezését, felépítését. A színvilág nagyon tetszett az ügyfélnek, a bútor kiosztásán kicsit módosítottunk. Nagyon szerettek volna pultra ültetett polcot/szekrényt, annak ellenére, hogy viszonylag kevés munkafelület volt a konyhában a kis alapterület miatt. Aztán végül összeállt: az ominózus fali csempe a Mainzu csempegyártó cég egy klasszikus darabja, e csempéből vettük a legszebb kéket a konyhabútor alsó elemeinek színéül, felülre pedig fehéret. A hideg árnyalatokat rusztikus tölgy hatású munkalappal „melegítettük fel”, és tettük ezáltal harmonikusabbá, otthonosabbá.

A bútor plafonig ér a jobb helykihasználás érdekében, a sütő, az elszívó és mosogató medence rusztikus megjelenésű, fehér, mellyel tökéletesen illeszkedik az összképbe. A fém fogantyúk, csap és egyéb kiegészítők bronzosak. Falra szerelt, lehajtható lapú asztal két magasított bárszékkel kapott még helyet, ugyancsak a hely szűkössége miatt. Majd hozzáillesztettük a nagyméretű világos padlólapot és a gyönyörű kerámia burájú függesztéket, amely egyenesen megkoronázza a helyiséget. Mindezt tökéletes tervezéssel a mennyezeten L alakban futó párkányzat fogja egységbe. Egyszerre hívogató, szemet gyönyörködtető, otthonos, főzésre csábító…

Vidéki angol stílusú konyha

A fürdőszoba

A fürdőszoba volt a másik sarkalatos helyiség, amin változtatni szerettek volna a tulajdonosok. De sem az elrendezéshez, sem a burkolathoz nem szerettek volna hozzányúlni, ezért igencsak meg volt kötve a kezem. Mivel semmi drasztikusabb átalakítás nem jöhetett szóba, csupán egy új fürdőszobabútor elhelyezése, ezzel kellett egyszersmind megoldani a két személy egyidejű mosdóhasználatát, a tárolási funkciót és az egész helyiség stílusát egy magasabb szintre emelni. A meglévő burkolat mediterrán jellegű volt, így kézenfekvő megoldásként kínálkozott egy ugyancsak mediterrán, de nem annyira olaszos, hanem inkább franciás (provance-i) ihletésű, meleg szürkés színű, kopottas jellegű bútorzat betervezése. Először még egy nagyobb különálló darabban gondolkoztam, mellé törölköző tartónak létrát, és a másik oldalra egy kényelmes széket álmodtam meg, de végül a „teljes falat betöltő szekrény” verzió győzött.

Ebben a szennyes tartó is helyet kapott, és minden fürdőszobai kellék, törölköző, stb. elfért. Egyedi készítésű széles tükör, és fali polcok teszi még harmonikusabbá az összképet. A ráültetett mosdótálak kényelmessé teszik a közös reggeli készülődést. A fürdőszoba és a konyha közel helyezkedik el egymáshoz a lakáson belül, ezért ugyanazt a típusú fogantyút, bronz csaptelepet és ugyanazt a munkalapot tettük be ide is, mint a konyhába. A folyósón lévő beépített szekrények szintén ugyanezeket a fogantyúkat kapták. Ezekkel a finom részletekkel egységesítettük a stílust a lakáson belül. Minden helyiségben ugyanazok a remek szakemberek gondoskodtak a tervek magas színvonalú gyakorlati megvalósításán, amit ezúton is nagyon köszönök nekik.

Napjainkban

Nemrégiben ez a pár újra megkeresett engem. Már van egy édes kislányuk, és most felkértek az ő gyerekszobájának, illetve a külön dolgozószoba-gardrób megtervezésére is. Továbbra is kis lépésekben haladunk, először az egyik, aztán a másik jön 🙂 .

Igyekezni fogok a lakás többi helyiségének hangulatát továbbvinni ezekben a helyiségekben is. Nemsokára jövök majd a fotókkal!

További fotók a Referenciák menüben láthatók.